KÖSZÖNTŐ
Üdvözöljük a BIOETANOL – a jövő üzemanyaga honlapján!
Honlapunkon keresztül részletes tájékoztatást és gyakorlatban használható ismereteket szeretnénk adni mindenki számára, aki a bioüzemanyagok iránt érdeklődik. Emellett rendszeresen teszünk közzé felhívásokat a bioüzemanyagok tárgykörében rendezett szakmai fórumokról is. Bízunk benne, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk – ha csekély mértékben is – a bioetanol mint üzemanyag térnyeréséhez, valamint Magyarország versenyképességének növeléséhez e területen.
Reméljük, hogy honlapunk tartalmának megismerése után Ön is meggyőződik majd arról, hogy a bioetanol előállítása és hasznosítása Magyarország számára igen kedvező lehetőségeket kínál.
A Szövetség által nyújtott szakmai munka jogi képviselője 2011 tavaszától a Magyar Bioetanol Klaszter.
A klaszterről bővebb információt a logóra kattintva talál:
Online közösségünk:
HÍREK
Nem állt le a mohácsi bioetanol projekt
A befektetők azt előre jelezték, jelenleg azon dolgoznak, hogy a Dunaföldváron épülő üzem elkészüljön, de utána a mohácsin a sor, annak előkészítése nem torpant meg. A gyár közvetve akár mintegy ezer munkahelyet is jelenthet, hiszen a kukoricatermelők számára is megélhetést kínálhat.
Tovább
Oroszország lehet a legnagyobb ÜHG-kibocsátó
A permafroszt fokozatos kiolvadása és az így felszabaduló metán megfordíthatatlanná teheti a globális felmelegedést. Ha klímapolitikai intézkedésekkel sikerül kordában tartani az éves üvegházgáz-kibocsátás, akkor is csak a mostani emisszió 10 százaléknál tartható a permafroszt metánkibocsátása.
Tovább
Boldog új évet!
Minden kedves tagjának, partnerének, és látogatójának eredményekben gazdag, boldog új évet kíván a Magyar Bioetanol Szövetség és a Magyar Bioetanol Klaszter.
Tovább
EU-milliárdok fosszilis energiahordozókra
Az Európai Beruházási Bank a 2007 és 2010 közötti időszakban 2,8 milliárd euróról 5 milliárd euróra növelte a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó hiteleinek összegét. Noha az EU fontos szerepet játszik a klímaváltozás elleni harcban, a céljait támogató közbank mégis milliárdokat juttat olyan infrastrukturális beruházásokra, melyek akár 40-50 éves fosszilis függőségbe vezethetnek egyes országokat.
Tovább
Ökoindustria 2011
Lezárult a II. ÖKOINDUSTRIA Kiállítás, amelyen a Magyar Bioetanol Szövetség és a Magyar Bioetanol Klaszter is képviseltette magát. A látogatók kifejezték ellenérzéseiket az iránt, hogy a gazdasági kormányzat adópolitikájával lassan inkább a fosszilis üzemanyagokat támogatja a megújulók helyett.
Tovább

