Klaszter

A klaszter az angol cluster szó magyar fonetikus megfelelője. Az ilyen csoportok valójában önálló cégek együttműködésével jönnek létre, amelyek ugyanabban az ágazatban dolgoznak (pl. előállítók, szállítók, kutatók, szolgáltatók), és területileg közel állnak egymáshoz. Általában piaci versenyzők, de összeköti őket hosszú távú érdekeik azonossága, és a közösen végzett tevékenységeik költségcsökkentő, hatékonyságot növelő hatása.

A Magyar Bioetanol Klaszterről


A Magyar Bioetanol Klaszter Alapító okirata

A Magyar Bioetanol Klaszter Szervezeti és működési szabályzata

A Magyar Bioeatnol Klasztert 2011 tavaszán, 11 alapító tag hozta létre azzal a szándékkal, hogy a Magyar Bioetanol Szövetség által megkezdett munkát hatékonyabbá tegye. A Szövetség által nyújtott kitűnő szakmai munkát hivatott „jogi” oldalról erősíteni, mivel a Klaszter forma kedvezőbb elbírálásban részesülhet a Magyarországon és az Európai Unióban futó támogatási rendszerek hálójában. Céljai teljes mértékben megegyeznek az MBSZ céljaival, így feladata a bioetanol - mint környezetbarát, alternatív üzemanyag - védelme, a bioetanol életciklusban résztvevő szereplők összefogása, a bioetanol nemzeti és nemzetközi helyzetének felmérése, s ezáltal a környezetbarát üzemanyag szerepének elismerése a klímaváltozás elleni harcban, a fenntartható fejlődés jegyében. Ennek keretén belül nemcsak információ átadás történik a lakosság és a szakmai szervezetek irányába, de a kutatási eredmények hitelesítésével, új mérések elkészítésével teszi naprakésszé a gyártással, felhasználással kapcsolatos adatokat. Sok félreértéssel ellentétben a Klaszternek nem célja a Magyarországon E85 Green Power néven futó bioetanolos üzemanyaggal 100%-ban helyettesíteni az eddig létező üzemanyagokat, de a benzin előírt magasabb etanol tartalmával illetve az utakon futó autók 10-20%-ának tiszta etanol üzeművé történő átalakításával teljesíthetőek a kitűzött Európai Uniós károsanyag-kibocsátási értékek, csökkenthető hazánk energia függősége, fellendíthető gazdaságunk, az élelmiszer-biztonság és a fenntarthatóság szabályainak, valamint a magyarországi adottságok teljes figyelembe vételével.
Alapító tagjaink között szerepel üzemanyag gyártó, átalakító elektronika fejlesztő, beszerelő műhely, gabonaforgalmazó, s felsőoktatási intézmény is, így ténylegesen megvalósul a teljes bioetanol ágazat szereplőinek felölelése.